Nemzetgazdasági Minisztérium – Munkavédelem – Foglalkoztatás-felügyelet Honlapja

Keresés:

Mv kiadványok

Kiadványok, tájékoztatók, segédletek, útmutatók, oktatási anyagok a különböző pályázatokon támogatást nyert alkotások közül.
A pályázati anyagok közzététele a munkavédelmi ismeretek könnyebb megértését, elsajátítását szolgálja.
A honlapon megjelentetett művek készítésekor az alkotók szem előtt tartották a vonatkozó előírásokat (jogszabályokat, szabványokat), de természetesen nem vehették figyelembe a „felhasználónál” jelentkező helyi sajátosságokat. Ezeket a hasznosításnál feltétlen figyelembe kell venni.
A munkáltatóknak továbbra is az érvényes előírásokat betartva kell biztosítania az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályainak megvalósulását, ezeket a pályaművek nem írhatják felül, illetve nem helyettesíthetik.

 
A GINOP 5.3.4-16 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése” projekt keretében megvalósított szakmai kiadványok

A projekt keretében elkészült ágazatspecifikus kiadványok a munka világának szereplői számára nyújtanak segítséget a munkakörülmények javítására.

A kiadványok szakmai tartalmáért, elérhetőségéért annak készítője felel. A munkáltatóknak mindenkor az érvényes előírásokat betartva kell biztosítania az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályainak megvalósulását! Felhasználás előtt, kérjük, győződjön meg a kiadványban szereplő jogszabályok, szabványok érvényességéről!

  • GINOP-5.3.4-16-2017-00034  „A munkahelyi egészség és biztonság elősegítése a Független Egészségügyi Szakszervezet közreműködésével” (egészségügyi és szociális ágazat)
    Konzorciumi partnerek: Független Egészségügyi Szakszervezet, Munkástanácsok Országos Szövetsége

    • Kézikönyv az egészségügyi ágazatban munkát vállalók és munkáltatók részére - letöltés
    • Kézikönyv a szociális ágazat munkaegészségügyi vonatkozásiról - letöltés
  • GINOP-5.3.4-16-2018-00040  „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a „D" – villamosenergia-ipari ágazatban” elnevezésű projektjében  Munkavédelmi képviselők képzéséhez Ágazat-specifikus tananyagot készített a Vegyiprop Kft. szakmai közreműködésével (a tananyag engedély száma: E-001525/2016/D005.)
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00006  „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége

    A kiadványok online elérhetősége: https://www.nincsbaleset.hu/dokumentumok
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00009 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a bányászatban és kőfejtés ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

    A kiadványok online elérhetősége: http://ginop.banyasz.hu/index.php/letoltesek
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00010 „A munkahelyi egészség és biztonság erősítése a textilia, ruházati termék, bőr, bőrtermék és lábbeli gyártása alágban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

    A kiadvány online elérhetősége: http://safeinwork.hu/assets/images/konnyuipari_tananyag.pdf
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00015 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a szállítási ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Munkástanácsok Országos Szövetsége

    A kiadványok online elérhetősége: http://szallitasbiztonsag.hu/szakmai-anyagok
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00022 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a nagykereskedelmi ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége /ÁFEOSZ-COOP Szövetség/

    A kiadványok online elérhetősége: www.nagykerbiztonsag.hu
  • GINOP-5.3.4-16-2016-00025 „NEMES A CÉL —  Közös érdekünk a munkabiztonság!”
    Nyertes konzorcium vezetője: Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége

    A kiadványok online elérhetősége: www.nemesacel.com
  • GINOP-5.3.4-16-2017-00028 „ A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a kiskereskedelmi ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége /ÁFEOSZ-COOP Szövetség/

    A kiadványok online elérhetősége: https://kiskerbiztonsag.hu/szakmai-anyagok/kiadvanyok/
  • GINOP-5.3.4-16-2017-00029 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége

    A kiadványok online elérhetősége: http://biztonsagosvendeglatas.hu/
  • GINOP-5.3.4-16-2017-00030 „Komplex munkahelyi egészség- és biztonságfejlesztési program a mezőgazdasági ágazatban”
    Nyertes konzorcium vezetője: Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete

    A kiadványok online elérhetősége: http://medosz.hu/



A TÁMOP 2.4.8-12 „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” projekt keretében megvalósított szakmai kiadványok


A munkavédelmi bírságok felhasználására meghirdetett pályázatok keretében megvalósított szakmai kiadványok

  • 0018 PBSZ: Karbantartás és munkavédelem
    Pályázó:
    Polgári Biztonságvédelmi Szolgálat Kft. Nyíregyháza Bocskai Utca 62. Szerző: dr. Kudász Ferenc
  • 0081 Akusztika: Munkaegészségügy – munkahigiéne – kockázatbecslés – expoziciómérés, avagy amit a mennyiségi kockázatbecslésről tudni kell. Tájékoztató kiadvány munkavédelmi szakemberek részére
    Készítette: AKUSZTIKA Mérnöki Iroda Kft.

    Megjegyzések:
    A kiadvány 9. oldalának utolsó bekezdésében a kockázatértékelés elkészítésére vonatkozó időpontok a kiadvány elkészítése óta változtak. A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 54.§ (3) bekezdés jelenleg (2013. 12. 04-én.) hatályos szövege szerint: „A munkáltató a kockázatértékelést, a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a tevékenység megkezdése előtt, azt követően indokolt esetben, de legalább 3 évente köteles elvégezni.”
    A 12.-13. és 23.-24. oldalán feltüntetett árak irányáraknak tekinthetők, és nem köthetők a kiadványt készítő céghez.
    A 15. oldalon a vizsgálati mérőhely kijelölése helyesen: a munkavállaló fülétől 30 centiméteren belül, álló munkavégzés esetén 1,5m, ülő munkavégzés esetén 1,25m magasan kell kijelölni.
  • 0186: Speciális mélyépítési – mélyalapozási munkavédelmi ABC
    Készítette: a HBM Kft. a Solétanche Bachy munkavédelmi szakanyagainak a felhasználásával, a Safety Home Services Kft. és a Pohlok Kft. bevonásával, a speciális mélyépítési-mélyalapozási szakterületen dolgozó vagy dolgoztató magyarországi cégek munkavédelmi ismereteinek gyarapítása és a jobb munkavédelmi gyakorlat elősegítése céljából.
     A kiadvány jogszabály és szabvány felsorolást tartalmaz, ezek a kiadás időpontjában hatályosak, illetve érvényesek voltak. Időközben azonban hatályuk, illetve érvényességük változhatott, kérjük ellenőrizze!
  • 0222 WS Consulting: Praktikumok az építőipari munkavédelemhez (kézikönyv koordinátorok és építésirányítók részére)

    Megjegyzés:
    A kiadvány a 108. oldalán utal „a villamosmű biztonsági övezetéről” szóló 122/2004. (X. 15.) GKM rendelet előírásaira, időközben (2013. 02. 21-től) ezt a rendeletet hatályon kívül helyezte „a villamosművek, valamint a termelői, magán- és közvetlen vezetékek biztonsági övezetéről” szóló 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet.
    A 2/2013. (I. 22.) NGM rendelet 2013. 12. 18.-i hatályos szövege szerint:
    „4. A biztonsági övezet terjedelme
    6. § (1) Föld feletti vezeték - ideértve a vezeték tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezést is az a) pont af) alpontjában és a b) pontban foglalt eltéréssel - biztonsági övezete a vezeték névleges feszültségétől függően, a vezeték mindkét oldalán a szélső, nyugalomban lévő áramvezetőktől vízszintesen és nyomvonalukra merőlegesen mért, következő távolságokra lévő függőleges síkokig terjed:
    a) föld feletti szabadvezeték esetében:
    aa) 500 kV-ot meghaladó névleges feszültségszint felett 40 méter,
    ab) 300 kV felett 500 kV névleges feszültségszintig 28 méter,
    ac) 200 kV felett 300 kV névleges feszültségszintig 18 méter,
    ad) 35 kV felett 200 kV névleges feszültségszintig 13 méter,
    ae) 1 kV felett 35 kV névleges feszültségszintig 5 méter, de a vezeték azon szakaszán, amely a belterületre és a fokozott biztonságra vonatkozó előírásainak megtartásával létesült, 2,5 méter,
    af) legfeljebb 1 kV névleges feszültségszintig 1 méter, a vezeték tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés esetében 2,5 méter,
    b) föld feletti szigetelt vezeték és univerzális kábel esetében 0,5 méter, a szigetelt vezeték és univerzális kábel tartószerkezetén (oszlopán) elhelyezett átalakító és kapcsoló berendezés esetében 2,5 méter,
    c) föld feletti burkolt vezeték esetében legfeljebb 25 kV névleges feszültségszintig 2,5 méter és 1,25 méter a vezeték azon szakaszán, amely a belterületre és a fokozott biztonságra vagy a különleges biztonságra vonatkozó előírásoknak megtartásával létesült,
    d) föld feletti vezeték végpontján a biztonsági övezet a végponttól vízszintesen minden irányban mért, a feszültségszinttől függően az a), b) és c) pontban meghatározott távolságokra lévő függőleges síkokig is kiterjed.
    (2) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezete mindkét oldalon a vezeték névleges feszültségétől függően
    a) 35 kV-nál nem nagyobb névleges feszültség esetében 1 méter,
    b) 35 kV-nál nagyobb névleges feszültség esetében 1,5 méter,
    a vezeték szélső pontjától vízszintesen és nyomvonalára merőlegesen mért távolságokra lévő függőleges síkokig terjed.
    (3) Földben elhelyezett vezeték biztonsági övezete mechanikus védelmet biztosító védőszerkezetben (védőcsőben, kábelcsatornában) elhelyezve a védőszerkezet szélétől mért 0,2 méterig terjed. Több védőszerkezet esetében a távolságot a szélső szerkezettől kell megtartani.
    (4) Falra szerelt szigetelt vezeték biztonsági övezete a vezeték köpenyétől a légtér felé mért 0,5 méterig terjed.
    (5) Alépítményen, építményen belül, külön légtérben elhelyezett szigetelt vezeték biztonsági övezete a vezeték légterét határoló falak külső felületéig terjed.”
  • 0283 Független Szakszervezetek Liga Szakszervezet: Szakszervezeti kiskönyvtár XXX. - A LIGA Szakszervezetek VII. Munkavédelmi konferenciája
    A kiadvány 5. fejezete (Tövisházi Csaba: A munkavédelemmel összefüggő jogszabályváltozások) a 2011.év IV. negyedéves változásait ismerteti. Az ott felsorolt jogszabályok az azóta eltelt időben tovább módosulhattak, illetve hatályukat veszthették. Ezt a kiadvány használatakor figyelembe kell venni.

 

 

Nemzetközi szakanyagok

Tények (Facts) anyagok magyar nyelven


Az Európai Bizottság közleményei


Nem kötelező érvényű európai uniós útmutatók

Az útmutatók használata nem feltétlenül biztosítja az egyes uniós tagállamokban érvényes munkavédelmi jogszabályi követelményeknek való megfelelést. Mindig előnyt élveznek azok a nemzeti jogszabályok, amelyekkel a tagállamok az irányelvet átültették. Ezek meghaladhatják az irányelv minimumkövetelményeit, amelyeken ezek az útmutatók alapulnak.

 
Egyéb nemzetközi szakanyagok

 
Hivatkozások (linkek)

 

 


Bemutatkozás

MEGÚJULT HONLAPUNK


TOVÁBB AZ ÚJ HONLAPRA
 

KEDVEZMÉNYEZETT NEVE: Gazdaságfejlesztési Minisztérium
PROJEKT CÍME: „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése”
SZERZŐDÖTT TÁMOGATÁS ÖSSZEGE: 3 800 000 000 Ft, azaz hárommilliárd-nyolcszázmillió forint.
TÁMOGATÁS MÉRTÉKE: 100%
PROJEKT TARTALMA: >> Részletek
PROJEKT KEZDŐ ÉS BEFEJEZŐ DÁTUMA: 2018.01.01. – 2023.10.31.
PROJEKT AZONOSÍTÓ SZÁMA: GINOP-5.3.7-VEKOP-17-2017-00001


A Kormány az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII. 13.) Korm. rendeletben a munkavédelemmel és a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátására munkavédelmi hatóságként, valamint foglalkoztatás-felügyeleti hatóságként a foglalkoztatáspolitikáért felelős minisztert, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalt jelölte ki. (320/2014. (XII. 13.) Korm. rend. 2. §)

 A "Hatósági nyilvántartás" a közbeszerzésekhez és támogatásokhoz honlapunkon kívül közvetlenül is elérhető az alábbi címen: http://nyilvantartas.ommf.gov.hu

Kapcsolódó szervezetek

Nemzetgazdasági Minisztérium
Munkavédelmi Irányítási Főosztály
Foglalkoztatás-felügyeleti Irányítási Főosztály
Postacím: 1358 Budapest, Pf.: 17.